Elmarasztaló uniós döntések és siralmas kormányzati kommunikáció

2012. február 23., csütörtök

Attól az Európai Uniótól, melytől azt vártuk volna, hogy 40 év kommunista diktatúra után segít majd abban, hogy mielőbb felzárkózzunk a nyugat-európai országok szintjére, egymás után kapjuk a pofonokat és a szankciókat. Mintha szándékosan igyekeznének visszarugdosni bennünket azoknak a karjaiba, akik felelősek a nemzeti vagyon elkótyavetyéléséért és az ország tragikus eladósításáért. Amíg az Unió vezető posztjain olyan döntéshozók ülhetnek, mint Neelie Kroes és társai, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy Magyarországon milyen mérhetetlen károkat okozott a kommunista diktatúra és agymosás, addig ettől a szervezettől nem számíthatunk semmi jóra. Távol áll tőlem, hogy elfogadjam a Jobbik ellentmondást nem tűrő, túlságosan radikális nézeteit, de joggal merül fel a kérdés, mivégre vagyunk tagjai egy olyan globalista államközösségnek, mely egyre inkább elnyomó birodalomként viselkedik?  Egyáltalán lehet-e még szó hazánk szuverenitásáról? Tisztában vagyok azzal, hogy fel se merülhet az Unióból való kilépés kérdése, mert akkor végleg megfojtanának bennünket és még Görögországnál is mélyebb válságba sodródnánk. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy a hatalmukat vesztett és magukat baloldalinak hazudó, egykori kommunista elit utódainak semmi se drága, amikor lelkesen részt vesznek a hazánk ellen irányuló kampányban.  Nyugati barátaik súlyosan tévednek, amikor ezeket a mára szocialistává vedlett, korrupt és lelkiismeretlen hazaárulókat a nyugat-európai értelembe vett baloldaliaknak tekintik.  Ez a társaság az Orbán-kormány kétharmados parlamenti többsége után is rendelkezik a véleményterror eszközeivel, ami segíti őket abban, hogy minden gazságot elkövessenek hatalmuk visszaszerzése érdekében. Az embernek az a benyomása, hogy a magyar jobbközép kormányzat még mindig nem ismerte fel ezt a veszélyt. Egyre többen vetik fel az elszámoltatás halogatásának a kérdését.  Közel két év után alig történt valami ezen a téren. Szegény Budai Gyula szinte egyedül folytatja a maga szélmalomharcát, az eddig elért eredmény nagyon soványka. A levitézlett egykori „elvtársak” és nyugati támogatóik azzal vádaskodnak, hogy a Fidesz maga alá gyűrte a magyar igazságszolgáltatást, miközben a jogállamiság védőpajzsa alatt lassan elévülnek a bűneik és minden marad a régiben.Megértem, nehéz a helyzet, mert a Fidesz kénytelen olyan keskeny mezsgyén egyensúlyozni, hogy az már akrobatikus mutatványnak számít. Ennek ellenére érthetetlen, hogy egyes Fidesz-politikusok olyan felelőtlen, meggondolatlan nyilatkozatokat tesznek, melyek mérhetetlen károkat okoznak. Akkor ne csodálkozzunk azon, ha a szemfüles ellenzék rögtön lecsap az ilyen magas labdákra. Gondolok itt pl. a legutóbbi 47000 Ft-os ügyre, vagy „aki szegény, annyit is ér” kijelentésre és az ezt követő szánalmas magyarázkodásra. Meggyőződésem, hogy a „baloldali” ellenzék egy egész csapatot foglalkoztat abból a célból, hogy a nemzeti oldalon elkövetett baklövéseket feltárja, felnagyítsa és pártpropagandájának a szolgálatába állítsa. A Fidesznek nagyon széles körből lenne lehetősége meríteni, mégis számos esetben alkalmatlan embereket ültet vezető pozíciókba, akik aztán egyik hibát a másik után követik el. Fokozná a Fidesz még mindig jelentős népszerűségét, ha az ilyen „útitársaktól” egy bátor döntéssel mielőbb megszabadulna. Nem tesz jót a kormány népszerűsége megtartásának az sem, hogy korábbi ígéretei ellenére, újabb bürokratikus intézményeket hoz létre és nem éppen legalkalmasabb embereket helyez vezető pozícióba csak azért, mert azok „valakiknek a valakijei”, miközben a polgári oldal iránti elkötelezettségüket bizonyított, nemzeti érzelmű, tehetséges, hozzáértő fiatalok a partvonalon kívülre szorulnak.  Nem szeretem a már oly sokszor lejáratott „tisztogatás” kifejezést, de ideje lenne jobban megválogatni a vezető tisztségbe helyezett embereket, legyen szó polgármesterekről, államtitkárokról, diplomatákról, vagy akár országgyűlési képviselőkről.A kormányzati hiányosságok sorába a tartozik a sokak által kifogásolt siralmas kormányzati kommunikáció is. Többek között ennek is köszönhető, hogy egyrészt a külföldi sajtó és az uniós döntéshozók a hazánkról terjesztett hazugságok és téveszmék alapján ítélkeznek felettünk, másrészt pedig az ország lakosságának a jelentős része sincs tisztában azzal, hogy a kormányzati döntéseknek mi áll a hátterében. Más szóval mi miért történik.  De ez egy olyan terjedelmes téma, amivel érdemes lenne majd külön is foglalkozni.